Wellnews
Cégen belüli előrelépések – Garaja József
2017 / 07 /20
Józsit szerencsére nem kellett kérlelnem, szívesen beszélt a Wellisnél töltött mindennapjairól. Az egész interjú alatt érződött rajta, hogy számára kiemelten fontos a teljesítés. Azt gondolom, hogy Józsi hozzáállásával és munkaszeretetével jelentős mértékben járul hozzá cégünk fejlődéséhez. Mindemellett számára egyáltalán nem derogál az, hogy 60 évesen újra nekikezdjen tanulni és úgy új területen próbálja ki magát.
Hogyan kerültél a Wellishez?
„Végzettségemet tekintve elektromos szerelő vagyok, amit mindig is nagyon szerettem csinálni. Ennek ellenére sok ideig nem tudtam a szakmámban dolgozni, ami már akkora igazán hiányzott. Láttam, hogy ilyen pozícióba keresnek dolgozót a Wellisbe, így beadtam a jelentkezésemet. Nagyon jól esett, amikor visszahívtak és kiderült, hogy még ennyi idősen is szükség van a munkámra.”
Hogyan illeszkedtél be a csapatba?
„Már az ideérkezésemkor fontosnak tartottam, hogy minden tudást, amit a hosszú évek során megszereztem, átadjam a kollégáimnak. Természetesen én is szívesen vettem tőlük minden újítást, amivel addig nem találkoztam. Nem volt nehéz felvennem az ütemet, ugyanis nagyon érdekeltek, hogy hogyan működnek ezek a szuper termékek, amúgy is szeretem mindennek az értelmét látni, nem csak a monoton elkészítés érdekel. A soron töltött idő alatt fel kellett vennem az új csarnokban lévő sori munka megújult ritmusát, és több nagy váltást is megéltünk a kollégáimmal. Ilyen volt pl. a Balboa-Gecko csere is, ahol bizony mélyen bele kellett magam ásnom a folyamatokba, hogy gyorsan megértsem az új működést. Szerettem volna rövid idő alatt megtanulni, hogy utána át tudjam adni a tudást a csapattársaknak is.”
Miért érezted úgy mégis, hogy váltani szeretnél?
„Nagyon ragaszkodom a szakmámhoz, így nehezen hoztam meg ezt a döntést. Egyszerűen éreztem, hogy kellenek az új kihívások. Biztosan sokan gondolják, hogy ennyi év tapasztalat és munka után már meg kellett volna állapodnom abban a pozícióban és nem belekezdeni egy egészen másba. Nem mondanám azonban, hogy minden elveszett, amit eddig megtanultam. Sőt! A szerviztechnikusi lehetőség azonnal nagyon megtetszett, és tudtam, hogy helyt fogok tudni állni benne.”

Milyen újdonságokkal jár számodra az új pozíció?
„Tökéletesen meghozta számomra azokat az új kihívásokat, amiket kerestem, már az első két nap után zsongott a fejem a rengeteg újdonságtól.  Szerencsére az új közösség nagyon sokat segít a beilleszkedésben, pláne azért is, mert nagyon nehezen hagytam ott a régi, összeszokott csapatot. Február 7-én kezdtem meg a munkát a szervizbe, de még mindig van mit tanulnom. Mindenképpen előnynek tartom a Wellisnél megszerzett tudásomat, ugyanis az utcáról bejőve nem mertem volna elvállalni ezt a pozíciót. Itt aztán nagyon tisztában kell lenni minden termékünkkel, ahogy szokták is mondani: álmunkból felébresztve is tudnunk kell, hogy hova milyen alkatrész kell, legyen szó a legapróbb részletekről is.”

Ezek szerint örömmel tölt el téged az új kihívás.
„Azt mondhatom megváltozott az életem, a feleségem is megjegyezte, hogy mennyivel jobbkedvűbb lettem és, látszik rajtam az, hogy imádom, amit csinálok. Szeretném ezt a munkamorált a fiataloknak is megtanítani, hiszen nagyon fontos, hogy szeressük is azt, amivel nap, mint nap foglalkozunk.”

Örs:
„A növekvő szervizhálózatunknak köszönhetően mindig szükségünk van a jó szakemberekre, pláne az olyanokra, mint Józsi is. Példaértékű a munkaakarata és az a tanulásvágy, ami a mai napig megvan benne. Nagyon jó referenciát kaptam a vezetőitől, így tudtam, hogy a csapatom kiemelten hasznos tagjává fog válni rövid időn belül. Józsi jelentős termékismerettel bír már, így sokkal egyszerűbb a betanítása is. A precíz munka mellett van még egy kiemelt tényező: a márka képviselete. Egy szervizes kolléga a munkája során képviseli a cég érdekeit, így nagyon fontos, hogy elkötelezett legyen a kolléga a Wellis iránt is. Józsi ebben is nagyon profi.”

„Nagyon jó látni, amikor összeépítek egy szaunát vagy gőzkabint, és látszik a vevőn, hogy alig várja, hogy elkészüljek vele. Volt, aki már be akart állni segíteni, annyira izgatott volt. Örömmel tölt el, hogy látom rajta, hogy nekünk köszönheti a boldogságát, így örömmel állok én is neki az újabb és újabb munkáknak.” Az első bőrönd farmertől az első konténer jakuzziig
Mindig is nagyon szerettem utazni, hátizsákos utazó voltam, és miután az egyik utamról hazatértem, kitaláltam, hogy farmerokkal szeretnék kereskedni – kezdi a történetet Czafik Zsolt, a Wellis tulajdonos-vezérigazgatója. – Ez 20 éves koromban, tehát 1996-97 környékén történt. Kezdetben Thaiföldről hoztam a farmerokat, majd Hong-Kongból, végül Kínából is, először bőröndben, aztán konténerekben, hamarosan Európa-szerte terítettem az árut. Az egyik utam során Kínában találkoztam szaniter árukkal: hidromasszázskáddal, gőzkabinnal. Az iparágat ismertem, hiszen Édesapámnak volt egy fürdőszoba-felszerelés üzlete Dabason. Megtudakoltam az árakat, a magyar piacot pedig ismertem, tisztában voltam vele, hogy mennyiért lehet ezeket a termékeket itthon értékesíteni, így mindjárt elsőre ezekből a termékekből is hoztam be négy konténerrel.

Nyitottunk Budapesten, a Kerepesi úton egy boltot, ami hamarosan nagyon felfutott. Eleinte még 90 százalékban szaniter árut forgalmaztunk, és csak 10 százalék körül mozgott a jakuzzik részaránya az értékesítésben. A globális pénzügyi válság kezdetén, 2008-ban választás elé kerültünk. Számos érv szólt a hazai gyártás beindítása mellett. Voltak problémák a kínai jakuzzik szállítási határidejével, minőségével is, szerettük volna csökkenteni a szállítási költséget, illetve egy bizonyos fokú szabadságot adni az ügyfeleknek, hogy úgy szerelhessék fel maguknak a kádakat, ahogyan ők szeretnék.

A gyártás beindítása
– A gyárat 2008-ban kezdtük el építeni, 2010-ben készült el. A dabasi telephely területét, ami korábban szarvasmarha telep volt még szüleim vásárolták meg azzal a céllal, hogy majd állattenyésztést fogunk ott végezni, később azonban erről letettünk. Először raktárbázisként használtuk a telephelyet, ide érkeztek be az első konténerek, majd később a központi irodát is ide helyeztük át, és a Kerepesi úton csak az üzletet hagytuk meg. A gyártás beindításakor komoly nehézségeink voltak, mert korábban Magyarországon előttünk senki nem gyártott még jakuzzit, nem létezett ilyen technológia, sőt, még Európában is gyermekcipőben járt ez a tevékenység, csak kis gyártók léteztek. Sem célgépeket, sem szakembert nem találtunk, az olasz gyártó, amelytől a vákuumformázó gépet vásároltuk például korábban még nem szállított gépet jakuzzi gyártónak. Persze Amerikából rendelhettünk volna speciális gépeket, de mi Európából szerettük volna összegyűjteni a megfelelő technológiákat, így nekünk kellett kitalálnunk mindent. A poliuretán technológiát például, amivel a medence testet erősítjük, és amihez robotokat is alkalmazunk, korábban még senki nem használta a jakuzzi gyártásban. Azóta persze már más gyártók is lemásolták, és sikerrel alkalmazzák a saját gyártásukban.

A designban nagyon erősek vagyunk. Az öcsémmel találjuk ki a tervezési irányelveket, formákat, a vonalvezetést, a felszereltségeket, részben a piaci visszajelzések alapján, de nagyon sok saját ötletünk is van. Az öcsémmel ketten vagyunk a Wellis tulajdonosai, a munkamegosztás egyébként úgy alakul közöttünk, hogy öcsém irányítja a belföldi és export kereskedelmet, illetve a marketing osztályt, a többi terület, tehát a gyártás, szerviz, IT, pénzügy pedig hozzám tartozik. Az első 4000 négyzetméteres gyártócsarnokot négy év alatt kinőttük, ezért építettünk egy 10 000 négyzetméterest, amelyet 2016. január 1-jén adtunk át. Közben még egy 5000 négyzetméteres raktárt is építettünk, így most összesen 27 000 négyzetméter van beépítve a telephelyen.

A vállalattal együtt fejlődő informatikai támogatás
– Eleinte, azaz 2003 és 2005 között Excel táblák segítségével működtünk, majd kezdtem ráeszmélni, hogy szükség lenne valamilyen komplex vállalatirányítási rendszerre. Egy szoftverkiállításon találtam rá egy magyar fejlesztésű programra, amely az akkori 30 fős magyar kisvállalatnak tökéletesen megfelelt, támogatta a pénzügyet, a raktárkezelést és az értékesítést. A válság előtt, tehát 2008 környékén már 100 fő feletti létszámmal működött a cég. Ekkor éppen a gyártás beindítását terveztük, és elérhető volt egy Európai Unió által támogatott ERP pályázat. A meglévő megoldásunk a gyártást egyáltalán nem tudta volna támogatni, de a szerviztevékenység, az árukezelés, illetve a több telephelyes működés támogatásával is voltak problémák, e területek megfelelő támogatását legfeljebb a megoldás egyedi fejlesztésével lehetett volna megoldani. Ahogy nőtt a vállalat és az alkalmazottak száma, egyre fontosabbnak ítéltem a partnereink stabilitását is, ezért mindenképpen erős, nemzetközi ERP szállítók közül szerettem volna választani. Három nemzetközi céget versenyeztettünk meg, és alapos szakmai kiválasztás, valamint a referencialátogatások alapján végül az IFS cég IFS Applications rendszerét választottuk. A döntésben jelentős szerepe volt a mély gyártási funkcionalitásnak és a nagyszámú gyártóipari referenciának. Az IFS Applications rendszert 2010-ben indítottuk éles üzemben.

A növekedés nem volt fájdalommentes
– A munkatársainknak, akik kisvállalati működéshez szoktak fogalmuk sem volt, hogy miként működik egy az IFS Applicationshöz hasonló méretű rendszer, és bevallom, hogy nekem sem. Eleinte nem rendelkeztünk megfelelően szabályozott folyamatokkal a közép-, illetve nagyvállalati működéshez. Óriási volt az ellenállás az alkalmazottak részéről az új rendszerrel szemben, többen el is hagyták a céget. Végül, akik maradtak szép lassan kezdtek rájönni, hogy úgy fogunk tudni hosszú távon működni, ha kialakítjuk és szabályozzuk a folyamatainkat, s ez elengedhetetlen ahhoz, hogy átlássuk a vállalat működését. Persze voltak könnyebb és nehezebb időszakok. Mindig, miután elértünk egy szintre, jött valami új kihívás, ekkor segítséget kértünk egy tanácsadótól, átvilágítottuk a folyamatokat, megnéztük, hogy milyen folyamatok vannak rossz helyen, vagy nem megfelelő emberek kezében, hogy melyik részleghez kellene tartoznia, vagy van-e hozzá összekötő ember a részlegek között, majd végül a megállapítások alapján átszerveztük a céget. Úgy érzem, hogy most, a 420 fővel értük el a nagyvállalati méretet.

A gép forog, de az alkotó sem pihen
– Egy folyamatátvilágítással egybekötve frissítettük az IFS Applications rendszerünket is 2014-ben. Az upgrade óriási előrelépés volt, e nélkül már nem is tudom, hogy miként működnénk. Ekkorra ugyanis a korábbi kulcsfelhasználók közül már csak néhányan dolgoztak a cégnél, és a munkatársak nagy része már egyfajta szokásjog alapján használta a rendszert. Az upgrade során ismét első kézből kaptak oktatásokat a kollégák, immáron a megváltozott folyamatokhoz igazított megoldásra vonatkozóan. Ezt követően nagyon sokan jöttek oda hozzám, néhányan dolgoztak a cégnél, és a munkatársak nagy része már egyfajta szokásjog alapján használta a rendszert. Az upgrade során ismét első kézből kaptak oktatásokat a kollégák, immáron a megváltozott folyamatokhoz igazított megoldásra vonatkozóan. Ezt követően nagyon sokan jöttek oda hozzám, hogy képzeljem el, ezt is tudja a rendszer, meg azt is tudja, meg csak egy kis lekérdezés kell hozzá, és nem is kell „nyolcvanhatot” kattintani, mint ahogy eddig gondolták, csak elég lett volna egy gombot megnyomni stb. A munkatársak egyszerre megvilágosodtak! Ma már minden vállalatnál keletkező adatot rögzítünk a rendszerben és eredményesen használjuk a rendszert stratégiai döntések támogatásához, amire nagy szükségünk is van, hiszen szinte hónapról-hónapra változik a piac.

Nagyratörő tervek
– Ami a növekedést illeti, az európai piacban még mindig látunk potenciált, rövidtávon itt szeretnénk tovább növekedni. Középtávon pedig majd az amerikai piac lesz a következő lépcsőfok, amely kétszer akkora, mint az európai, így óriási növekedési lehetőséget jelent. Számokban ez azt jelenti, hogy tavaly 7 000 darab medencét gyártottunk, idén pedig 10 000 darabot szeretnénk értékesíteni. A gyártás beindításának évében ez a szám 300 darab volt, tehát innen sikerült hét év alatt elérni az évi 10 000 darabos mennyiséget. Ezzel benne vagyunk a világ első tíz gyártója között, Európában pedig mi vagyunk a legnagyobbak. A cél három-öt éven belül bekerülni a világ első három gyártója közé. Ezt a növekedést persze a szervezet további bővítésével lehet csak támogatni. Most ismét számos új munkatársunk van, így az IFS csapatához fogunk fordulni, hogy segítsenek az IFS Applications ERP rendszerre vonatkozó oktatásokban, hiszen tapasztalatból tudjuk, milyen pozitív hatása van annak, ha az új kollégák első kézből kapják meg a rendszer működésével kapcsolatos ismereteket.
További cikkek
Élménybeszámoló
Wellis Prémium Triatlon
A WellNewsban állandó rovatként olvashattok hónapról-hónapra egy-egy kollégánk kiemelkedő sportteljesítményéről, különleges hobbijáról.
Gyerektáboroztatás
a dabasi strandon
Idén második alkalommal került megrendezésre a Wellis felkérésére, a dolgozók gyermekeinek táboroztatása a Dabas Városi Strandon.
Európa legnagyobb jakuzzi gyára IFS támogatással
A 2003-ban alapított 100 százalékban magyar tulajdonú Wellis szaniter kereskedő kisvállalkozásból fejlődött több mint 400 főt foglalkoztató vezető gyártó nagyvállalattá.
Cégen belüli előrelépések
Garaja József
Józsit szerencsére nem kellett kérlelnem, szívesen beszélt a Wellisnél töltött mindennapjairól.
Cégen belüli előrelépések
Pop Tekla
Pop Tekla fiatal kora ellenére hamar bebizonyította, hogy munkájában a precizitásra és a minél kisebb hibaszámra törekszik.